Bazi nagy olasz-magyar reggeli

Alem da Lemda és Fakir Thongs reggeli

A szerdai koncertünkön óriási siker volt. Hogy teljesen őszinték legyünk, nem sok jóra számítottunk. A mi kis városunkban, Kecskeméten igen gyorsan nyugovóra térnek az emberek, pláne, ha másnap munka van. A koncert előkészületeiről már korábban írtunk. ITT! Ennek ellenére rengetegen voltatok és ezért mi rettentően hálásak vagyunk!!! De a koncertről egy másik blogban mesélünk sok-sok beszédes fotóval együtt. Most pedig következzen a másnap reggeli reggeli! 😀 

Tehát a szuper koncert után éjjel mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel megbeszéltük az olaszokkal, hogy egy kis reggeli kerti partyval szeretnénk még emlékezetesebbé tenni az ittlétüket. Volt ám terülj-terülj asztalkám, minden földi jóval és hatalmas beszélgetésekkel. Férfias témákat érintve mindenki elmesélte első születésélményét. 😀 Részletesen!!!

Majd mi másról is beszélhettünk volna a gyerekek születése után, mint a MotoGP-ről!!! Félve kérdeztük meg egymástól, hogy kinek kicsoda a kedvence. Szerencsére nem lett bunyó, a két basszusgitáros itt egymásra is talált rögtön. Erről persze másnap estig is lehetett volna beszélgetni, de az olaszoknak menni kellett tovább Kolozsvárra. Természetesen kávéval zártunk a reggelit –  mi mással – és érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Megbeszéltük, hogy a nagy találkozást legközelebb egy olasz turnéval ismételjük meg!

Úgy legyen! Egészségetekre! Salute!

Alem da Lemda és Fakir Thongs reggeli

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.